2012. június 26., kedd

Tihany - Levedula fesztivál


Tudom, nem kezdünk háttal egy mondatot de ez olyan amit mégis. Hááát eljutottunk. Akkor amikor kellett! Mármint a fesztivál ideje alatt. 4 nap Tihanyban. Nem is tudom elmondani milyen jó volt. Azurammal, kettecskén, ami a 13 év alatt egyszer sem fordult még elő. Az időnk is nagyszerű volt. Igaz csütörtök éjjel nagyon nagy vihar volt, de reggelre, mint ha nem is lett volna. A szobánkból olyan kilátás volt a Balatonra, amit el se lehet képzelni. Illetve el lehetett. Neten találtam a  helyet és nagyon meg vagyok elégedve. Minden szempontból.
Mind a négy napban tudtunk pancsolni is. És tele voltunk programmal. Séta ide, séta oda, aztán sétavonatozás a szigeten kőrbe. És nem utolsó sorban a fesztivál. Bár én megint csak többet vártam. De úgy látszik az én olvasatomban a fesztivál nem ugyanaz, mint a szervezőknél. Beszereztem néhány nagyon fontos dolgot. Pl olajat a szappanokba. Apróbb ajándékokat a gyerekeknek. Ittunk levendula szörpit ami nagyon nagyon finom. Fogok is készíteni.
Biztos többen tudjátok, hogy van Tihanyban egy szuper kis levendulás bolt. Most ők is kitelepültek és lehetett levendula koszorút fonni. Na ezt nem hagyhattam ki. Ilyesmi dolgokat várnék egy fesztiválon. :)
Jókat ebédeltünk a Pál csárdában , ahol minden nap ugyanaz a "bácsi" szolgálta fel nekünk az ebédet, és negyedik nap megköszönve, hogy ilyen hűségesek vagyunk már 4 éve, kaptunk egy-egy nagyon finom jeges kávé kelyhet. Szerintem ez szép gesztus volt. Még le sem ültünk már jött és kérdezte, "jöhet a nagy pohár jeges limcsi?" Naná, hogy jöhetett!

Napfelkelte hajnali nagyon korán az ablakból fotózva.


 Egy picit később


Első este, jó kis grillezés kettesben.


Levendulaház a belső tónál, csuda érdekes kiállítással és még csudább kis boltocskával, ahol minden levendulás volt. :) Egy cuki táska is köztük.


Vonatocska, nagyon hangulatos volt.



Kilátás a szobából, de ez csak a fele. Füredtől Zamárdiig beláttunk mindent.


Szürke marhák a Belső tónál a fesztivál mellett.


Koszorú készítés, összpontosítás :)


"Nézd, ilyen lett!"


Elfáradva, kócosan a házunk lépcsőjén, természetesen levendula bokor mellett.


A starndunkról jó a belátás.Valójában a házunk kb 100 méterre van az Apátságtól, de a képen nem látszik.


A levendulabolt emeleti szintje berendezve



és alul





7 megjegyzés:

The E.Art írta...

Örülök,hogy te eljutottál végre!!!/nekem az idén sem sikerült/a koszorúd is szép,és gondolom a többi program-pl az úszás is jó volt,meg aztán szép környék na.
A levendulaház már önmagában megér annyit hogy elmenjen az ember Tihanyba,sokat garázdálkodom a honlapon:-)

Kriszty írta...

Én is örültem, és direkt nem nagyon mondtam, babonából, nehogy valami közbe jöjjön. :)
Én minden percét élveztem!

kepi táska írta...

Kriszti, klassz hétvégétek lehetett. Nagyon jók a képek.
MEnnyi szépség egy rakáson! :-)

Judit írta...

Eszméletlen jó képek! Szép lett a koszorúd!:) És a kilátás...
Hát erre már szavakat sem találok. Olvasom, a fesztivál csalódás volt, de főleg az eperfesztivál. Nem is tudtam, hogy ilyen is van:))

Kriszty írta...

Igen, az epres szerintem katasztrófa volt. Egyél igyál költsd a pénzt, és ez a lényeg!
A levendulás azért sokkal sokkal jobb volt, mert voltak levendulás dolgok, amit az előzőnél is vártam volna csak eperben.

Jucus írta...

Wow, milyen gyönyörúséges képek! Köszönöm!

Kriszty írta...

Én köszönöm, hogy megnézted. :) Készült vagy 300 kép de azt gondoltam, nem lenne célszerű feltöltögetni. :)

Ide írhatsz nekem

krisztimaci@gmail.com

Keresés

Related Posts with Thumbnails