2012. augusztus 20., hétfő

Trüffel gyáros lettem :)

Újabb dolog ami nem hagyott nyugodni. A bonbon, vagy trüffel készítés házilag. Nézegettem egy ideje, és csábított is. S mivel mindkét gyermekem, sőt  a párjuk is augusztus és szeptemberi születésűek, úgy döntöttem, hogy torta helyett meglepem őket egy kis házi trüffellel. Igaz Vackor is augusztusban lett 2 éves, de ő nem ehet bonbont. Ő "finom" bőr ropit kapott :)
Na jó de mibe tegyem? Agyalás elkezdődött és nem is soká ráleltem a megoldásra. Decoupage-olok nekik személyre szóló dobozkát.
Aztán mivel itt van egy köpésre a hobby nagyker így el is kocogtam és beszereztem a hozzávalókat. Az étcsokit meg a fehércsokit is a boltból. Csodás nagy mogyorószemeket, meggyet, amit beáztattam jó kis házipálinkába, mandulalapocskákat, amit összetörtem apróra. És indulhatott a készítés.
A dobozok egy délután alatt elkészültek. Ádinak kávés, Encinek elefántos, Gyurinak leveles, Lucának levendulás.
A trüffel kicsit pacsamgosabb volt. Finoman fogalmazva könyékig csokis voltam. :)
Készült mogyorós (saját pörköléssel), alkoholos meggyes, mazsolás, sima, fehér csokis.
Na jó eldugulok, mutatom.












Az utóbbi hetekben elmaradtam nagyon, így mutatok egymás után mindent.
Lucának készült egy amigurumi Hello Kitty is. Ezt nem akartam itt mutatni, hátha idetalál. Úgy tűnt nagyon tetszik neki. :)


A legkisebb szülinapos, olyan, mint ha egy elektromos embermosó szerkezet lenne beleszerelve, :)


Elkészült a horgolt táskám.  Nagyon szeretem, olyan Krisztikés.


Nekem is volt névnapom, ezt én kaptam Enci Gyurijától. By Buci


....és ilyesmit szeretnék belőle.


Felhívom a figyelmeteket, hogy még 5 nap a játék! Gyertek, mert 25-én sorsolunk! Szerintem megéri játszani!







9 megjegyzés:

kepi táska írta...

Kriszty, hogy te milyen sokoldalú vagy! Most még a bonbonok is!
Na és az a táska! Hmm... :-)
Szuper!

Jutka írta...

Hol is kezdjem:) a dobozok, bonbonok, Kitty, táska mind, mind tetszik!
Ajándék fonalad tényleg csodás, most már várom a végeredményt:)
Sok boldogságot a szülinaposoknak!

Kriszty írta...

köszi lányok! :x

Betka írta...

Gyönyörűek lettek a dobozaid és a táska is :) A bonbon-készítés engem is izgat, de nem mertem belevágni eddig, hátha elrontom :S. Ezek viszont nagyon gusztusosak és mennyi féle!:o))

Kriszty írta...

Én is féltem ám 60 deka étcsokit és 20 deka fehér csokit ha elrontok, biztos a Dunának megyek. Mert akkor inkább táblásan együk, mint a jó kis csokikát kukába. :) Mondja ezt Gombóc Artúr :)))
De megnyugtatlak, sokkal egyszerűbb, mint amennyire féltem tőle. :)
Biztos vannak sokkal bonyolultabb receptek, de ez nem az volt, mégis ízlett a bandának.

Névtelen írta...

A dobozkáid is gyönyörűek,a bonbonok is tuti a szájban olvadnak,nem a kezedben,de ez a táska!!!!!!!!Csak ámulok,Kriszti ez gyönyörű!
A Buci fonalból horgolj gyorsan szépet és mutasd!:-)

Kriszty írta...

Nekem is szerelem volt a táska. De nem szerelem csinálni, olyan sose véget nem érő project. :)
Bucifonalból kötni szeretnék egy Haapsalu stólát. de előtte vannak még sorban álló befejezni valók. :)

Gesztenye receptjei írta...

A bonbonok szuperek lettek, na és a dobozok hozzá csodásak:-))

Kriszty írta...

Volt aki ihletet adjon. :)))

Ide írhatsz nekem

krisztimaci@gmail.com

Keresés

Related Posts with Thumbnails