2013. március 2., szombat

Jó kis nap.

Csak fotózni felejtettünk el. :)
Két jó kis programon is voltunk. Az egyik Csillaghegyen a Gyapjú nap

Lehetett tapizni, nézelődni. Lehetett volna festeni, és fonni, de ebből most kimaradtunk.
Anett oldalát belinkelem, akinél fotókat is láthattok. ITT találjátok.
Sikerült  két motring igazán színes BILUM gyapjú fonalat beszereznem. Már nagyon szerettem volna valami ilyet. Egyre színesebb vagyok ahogy öregszem :) Bár öregszik a fene. :)
Tudom, kicsit vad de valamiért most ilyenre vágytam. :) Vagy egy jó kis kendő vagy egy nyári laza felső lesz belőle.


A másik program pedig a III. Dunakanyar Kézműves Kiállítás és Vásár volt. Láttunk sok szép cuccot. Meglátogattuk MÁRTI barátnőmet. Megint csodaszép horgolt, kötött táskákat, sálakat meg sokféle csecse dolgot hozott. Kaptunk 1-1 virágos gyűrűt, amit nagyon köszönünk.
Voltak kézműves sajtok, szalámik, amikből nem lehetett nem kóstolni és hozni belőle haza is.  De láttunk szép neszeszereket, táskákat, pénztárcákat, gyöngy és üveg ékszereket, fa használati tárgyakat, szappanokat. Babákat is láttunk de kicsit elszomorított, hogy túlságosan Mici hasonmások voltak. Most nem mennék bele ezekbe a dolgokba, de nem volt szimpatikus a néni aki magáénak mondta a babákat.
És ami még jobb volt, hogy egy vastag kardigán elég volt egész nap, és sütött a napocska!
Szóval jó kis nap volt ez a mai.


4 megjegyzés:

Jutka írta...

Megértem , hogy színekre vágytál a téli szürkeség után.

Kriszty írta...

Imádom a tavaszt, úgyhogy jöhet minden színével. :)

kepi táska írta...

Kriszti, nagyon örülök, hogy meglátogattatok! Igazi meglepetés volt!!!
A fonalad nagyon tetszett, de a forgalom miatt nem volt időm alaposabban megnézni.
A színekkel kapcsolatban (na meg az öregedés fogalmával, tényével)pont így vagyok. :-)

Kriszty írta...

az a jó, hogy sokan voltak.
érdekes, hogy pozitív csalódás volt ez a Szigetmonostori program, mert én sokkal kevesebbre gondoltam.

Ide írhatsz nekem

krisztimaci@gmail.com

Keresés

Related Posts with Thumbnails