2013. szeptember 20., péntek

Kötök, horgolok, elfogyok :)

Szégyellem magam, olyan rég nem írtam semmit. De tudjátok mit? Az okostelefonra fogom. Ugyanis miatta nem ülök gép elé. Azon megnézek emailt, ilyesmit aztán slussz. Szégyen és gyalázat. Na de majd most.

Kötök, horgolok, és fonalmániás lettem. :) Tutujgatom simogatom a szép gyapjú fonalaimat.
Párkányból amit hoztam, abból a szép színesből Enci kapott egy multifunkcionális sál bolerót. Eddig 4 változatban pakolta magára és mindenhogy remek. Ebből mutatok kettőt.



Horgoltam egy nagy gyapjú kendőt magamnak amit imádok. Olyan finom puha és meleg és teccős.


És beszereztem egy másikat. Gyapjú az is de csipke. Benetton. Kincsvadászaton találtam. kb 300 Ft volt.
Ezt is szeretem nagyon.


Most pedig a horgolások. Magamnak egy piros táska, mert a tavalyi nem bizonyult Krisztikésnek.


És egy gyűrűpárna horgolt része. Az összeállítás most hétvégén lesz meg. Gyöngyház selyem lesz a párna és a csipkében magenta selyem szalag körben. A menyasszony ruhájából ihletve. Remélem fog nekik tetszeni. A legjobb a történetben, hogy voltam vagy 15 éves mikor a vőlegény szüleit megismertem még az Athenaeum nyomdában, mint szakmunkás tanuló. Akkoriban volt terhes az anyuka. Majd miután megszületett a mostani vőlegény, utána én is elkerültem a nyomdából. Majd sok sok évre rá derült ki, hogy az egyik mostani kollégám az a kisbaba. :) És jól elveszi feleségül az egyik kedves kolléganőmet. Ha elkészül teljes képében megmutatom, de lehet már csak esküvői képpel. Nagyon szép lesz az esküvő, egyenruhás kardosos.


És a végére hagytam a paleos részt. Akit nem érdekel mostanra olvasott már eleget. :)
Kb 2 hónapja inzulin nélkül élek 3-6 közötti cukor értékekkel. Na jó néha felugrik 7-re de az egy hónapban 1 alkalom. A fogyás 32 kg.

6 megjegyzés:

Jutka írta...

Szépeket kötöttél, horgoltál!
Fogyásodhoz gratulálok!

Betka írta...

Jöttem kicsit gyönyörködni ;) Megérte. Ismét szépségeseket alkottál:)) És természetesen végigolvastam a bejegyzést. Ez az étrendváltás valóban csodás hatással van Rád. Nagyon jó olvasni, hogy rendben vagy és elhagytad az inzulint. Gratulálok a mínusz kilókhoz is!

Manó Kreatív írta...

Krisztikém!mi van? 32 kg? neeeem. Biztos csak félre olvastam,tudod,azok a cirkadalmas betűid meg az én éleslátásom...
Nem vagy semmi! Gratula! Legfőképp a nagyon jó eredményeidhez! Remélem gyógyszert eldobdat! :) Puszi!

Emőke írta...

1. Encit még szokom szőke hajjal, de úgy látom jól áll neki és a tiritarka bolero is;-)
2.a kendőd meseszép, nem ismerem a mintát, majd jól kifaggatlak
3. meg a táskafül rögzítés módjáróli is-csinos , nem is tudtam, hogy kedveled a pirosat!
4. A Benetton kendő irígylésre méltó szép darab
A gyűrűpárna kezdemény is kedves, készen is szeretném látni!
6. A fogyáshoz, de inkább a kitartásodhoz még mindig szeretettel gratulálok❤❤❤❤

Kriszty írta...

Encit én nem tudom megszokni teljes szőkén. Mondom neki, hogy jobb volt a szép barna de hajthatatlan. :)

Igen 32. Leírni is sok. Viszont kezdem azt unni, hogy ha bármi apró bajom van...pl fáj a fülem (nem fáj csak épp ez jutott eszembe, az okosok rögtön elkezdik fújni..."sokat fogytál rövid idő alatt..." és ettől a falnak megyek. Egy év alatt ment le, ami nem rövid idő ennyihez. 2 hónap alatta rövid idő lenne.
Nekem jó hogy lement, bár nem törtem magam érte, mégis ment és megy. Majd ha már optimális lesz akkor leáll biztosan. De sokminden engem és a módszert igazol. Mert igen, a gyógyszereket eldobtam. De ez egy régebbi bejegyzésben benne van, nem untatnék senkit újra vele.

Bernadett Rauski írta...

Gyonyoru alkotasok.:)

Ide írhatsz nekem

krisztimaci@gmail.com

Keresés

Related Posts with Thumbnails