2018. augusztus 17., péntek

Köszönöm

Kedvesek. Köszönöm a sok kedves emailt és hozzászólást. Ezek szerint mégsem hiába való a munkám.

Bevallom pár hete nem is néztem már, hogy jött-e hozzászólás, de privát üzenetek jöttek és nagyon jól esett.

Tegnap történt valami... valaki felhívta a figyelmemet, hogy a "bogár" mintáimat valaki saját neve alatt megosztotta egy fb.csoportban. Az illető saját elmondása szerint már nem emlékezett, hogy kitől csak lementette.:)  (Pontosabban az egész szöveget, képekkel egy dokumentumba másolta, majd azt osztotta) Aztán később kiderült, hogy mégis tökéletesen emlékszik, honnan, kitől. Évekig én is linkeltem, ha valaki kereste, így sokan ismerték is. Meg sem értette, hogy amit csinált, az a másik munkájának a semmibe vétele. Az ilyen emberek egyszerűen úgy érzik, hogy nekik joguk van bármire és ha szembe állítod a tettével, még ő fog támadni. Ugyanezt teszik a fizetős mintákkal is így nincs mit várnom. :(
Bevallom nagyon bántott, mert sosem kértem érte sem pénzt sem mást, csak annyit hogy ha bárhol megosztja, jelöljön meg benne. Kialakult egy vita ami parttalanná vált. Majd este végig gondoltam és arra jutottam, hogy én ezeket a mintákat azért osztottam meg annak idején, hogy örömöt okozzak vele nektek. Aztán, hogy vannak olyan emberek, akik fura mód úgy érzik bármit megtehetnek, azt én nem tudom befolyásolni. Ezután is lesznek ilyenek, akikkel én nem kívánok sem vitázni se azonosulni.
Viszont a gyerekek öröme nekem fontosabb és úgy döntöttem, hogy újra elérhetővé tettem őket ( itt vannak a régi helyükön). Nem érdekel, hogy lesz e hozzászólás vagy sem. Dolgozzatok vele, és a gyerekek játsszanak a babákkal. Ez a lényeg. Ezután sem lesz fizetős a minta. És nem kívánok többet ezzel foglalkozni.
Ezen kívül tervbe vettem, hogy megkeresem Bartos Erikát is, aki a mesét alkotta.

És még egy szösszenet... volt aki hisztinek titulálta a csalódottságomat és hogy szóvá tettem azt ami bánt. Lehet így gondolni, szíve joga mindenkinek. De ha nem tetszik, miért olvasod?

Viszont a minták megalkotása óta született két unokám is, így biztosan fogok még mintákat / leírásokat készíteni. Ebben ha van kedvetek segíthettek is.

MIK AZOK A MOSTANI MESÉK AMIK NÉPSZERŰEK A PICIK KÖRÉBEN?

Köszönöm
Krisztimaci

Ide írhatsz nekem

krisztimaci@gmail.com

Keresés

Related Posts with Thumbnails